A TV mellett elhelyezett hangszórók és a mélyláda már szinte megszokott eszközöknek számítanak a házakban. Viszont ezeket az eszközöket nem lehet megfelelően vezérelni, és ha egy másik szobában is hallgatni szeretnénk az elindított zenét, akkor a család többi tagja is hallani fogja azt a magas hangerő miatt. A megfelelő multimédia vezérlés és okos hangszórók elhelyezésével viszont ez a probléma orvosolható, és akár külön helyiségekre is bontható, hogy ki éppen milyen zenét hallgat.

 

Vezeték nélküli mennyezeti hangszórók használata

A sima hangszórókkal az a baj, hogy ha egy valaki elindít rajta egy zenét, és azt más szobában is élvezni szeretné, akkor olyan magasra kell tekerni a hangerőt, hogy azt talán még a szomszédok is hallani fogják. Ennek a problémának a megoldására egy olyan intelligens megoldást ajánlunk, ami a fentebb említett gondok kiküszöbölésén kívül sokkal többet nyújthat számunkra.

Ha már eleve úgy tervezzük a házunkat, hogy minden szobában  hangszórókat helyezünk el, akkor a kivitelezés és a vezetékelés nem ütközhet akadályokba. Viszont ha már elkészült házunkat szeretnénk korszerűsíteni, vagy az építkezés befejezése környékén jut eszünkbe egy ehhez hasonló kényelmi funkció hozzáadása, akkor a kábelezés és a hangszórók csatlakozása extra munkába és sok pénzbe is kerülhet. Ezért olyan mennyezeti hangszórók használatát ajánljuk, melyek vezeték nélküliek, és Bluetooth segítségével egyszerűen hozzácsatlakoztathatjuk telefonunkat. Így a multimédia vezérlés egy csapára könnyűvé válik otthonunkban.

aktív hangszóróMultimédia vezérlés: mennyezeti hangszóró típusok

Alapvetően 3 típusú mennyezeti hangszórót különböztethetünk meg:

  1. Aktív bluetooth-os
  2. Aktív
  3. Passzív

Az aktív hangszórók rendelkeznek saját táppal és erősítővel, míg a passzív hangszórók csak erősített jel segítségével tudnak megszólalni. Az aktív hangszórók darabonként két darab passzív hangszórót tudnak működtetni, de extra csatlakozási segítséggel egy egész hálózatot hozhatunk létre belőlük.

Családi házakban nagyon hasznosak, hiszen akár minden egyes szobát elláthatunk egy aktív bluetooth-os hangszóróval, és hozzátartozó passzívakkal, ezáltal mindenhol egyedi multimédia vezérlés lesz elérhető. Ennek oka az, hogy az egy körre kötött hangszórók képesek egyszerre, ugyanazt a dallamot játszani.

Ezeknek az intelligens eszközöknek a további előnye az, hogy ha egész nap áram alatt hagyja őket akkor sem fog sistergő hangot hallani. Így biztosan pár másodperc alatt csatlakozhat a hangszóróhoz, és már hallgathatja kedvenc melódiáját. Emellett, ezeknek a bluetooth-os készülékeknek az egyik legnagyobb előnye, hogy a telefon mindig a legközelebb eső aktív hangszóróhoz fog csatlakozni. Ez azt jelenti, hogyha elhagyjuk az egyik szobát és átmegyünk egy másikba, akkor ahhoz a körhöz csatlakoztatott hangszórók fognak megszólalni. Így akár azt is mondhatjuk, hogy követ minket a kedvenc zenénk bármerre is járunk otthonunkban.

További multimédia vezérlés lehetőségek

Ha további kényelmi, és felügyeleti funkciókkal szeretnénk ellátni otthonunkat, akkor ezeket a mennyezeti hangszórókat használva arra is lehetőségünk van, hogy anélkül beszéljünk az egyik szobában tartózkodókkal, hogy bemennénk az ajtón. Ha például látjuk az egyik mozgásérzékelő, vagy kamera segítségével, hogy a gyerekek még nem keltek fel reggel az ágyból, telefonunk, és a beépített hangszórók segítségével rájuk szólhatunk.

Ezen felül, ha okos otthon központját hangvezérléssel szeretné irányítani, akkor a hangszórók a gördülékeny kommunikációhoz is hozzájárulnak.

Tudjon meg még többet termékeinkről webshopunkon, vagy Facebook oldalunkon!