Intelligens otthon építésén töri a fejét, de nem tudja hogyan fogjon hozzá? Melyik folyamatot mi követ, és hogyan tud Ön is hozzájárulni a megfelelő végeredményhez? Cikkünkből megtudja az okos ház építés lépéseit, így sokkal könnyebb dolga lesz, ha már közeledik a kivitelezés ideje.

Az okos ház építés lépései

1. Tervezés

Fontos már az elején leszögezni, hogy valóban egyszerűbb dolga van annak, aki saját házat épít, és már az építkezés előtt tudatosan készül egy smart home építésére. Ebben az esetben ugyanis már a tervek is tartalmazzák a kiépítésre váró rendszereket berendezéseket, így a kivitelezők, és a lakók is rendesen, logikusan fel tudnak készülni a ház megépítésére. Már a kezdeti stádiumban fontos tudni, hogy milyen hűtő-, fűtő-, és szellőztető rendszereket fogunk használni, és azokat hogyan szeretnénk automatizálni, hiszen így a ház elkészülte után nem kell a falak megbontásán, utólagos festésén, vagy bármi más nemű átalakításán aggódni.

A mai gyorsan fejlődő technológia viszont már azt is lehetővé teszi, hogy az okos ház építés ne csak az új építésű házak tulajdonosainak legyen a kiváltsága. A legtöbb okos eszköz  már vezeték nélkül működik, így ha megfelelő termékek kiválasztásával már megépített házakban is lehetséges az okos otthon rendszerek kivitelezése.

2. Az álmok, és a realitás találkozása

A tökéletes kivitelező partner kiválasztása után egy megbeszélés során a megrendelő elmeséli az általa elképzelt automatizmusokat, a szükségleteit arról, hogy a nap melyik szakában, milyen feltételek mellett milyen robotizált cselekvések elvégzését szeretné otthonában. Ezután a kivitelező partner a hallott elvárások alapján körvonalazza a lehetőségeket, a szükséges eszközök számát, illetve olyan lehetőségeket és alternatívákat ajánl, ami lehet, hogy az adott esetben jobban működne, mint a megrendelő által kigondolt folyamat.

A megegyezett paraméterek alapján a kivitelező elkészíti az árajánlatot, és a szerződés megkötése után, a kitűzött időpontban elkezdődik az elemek beépítése.

okos otthon sensor

3. Az okos otthon rendszer kivitelezése

A megfelelő eszközök megérkezése után a kivitelező szakemberek nekikezdenek a rendszer felépítésének. Elhelyezik a központi egységet, a választott érzékelőket, és a vezérlőket, melyek az egyes automatizmusokat fogják majd koordinálni otthonában. Azért fontos, hogy a kiépítést megelőző konzultáció megtörténjen, hogy a megrendelő is biztos legyen a választásában, tisztába legyen lehetőségeivel, és ne a kivitelezési fázis közben jusson egyik félnek az eszébe, hogy még milyen más módszerekkel lehetne megoldani 1-1 feladatot.

4. Rendszer programozás

home center folyamat

Ezután következik a rendszer kiépítésének a leglátványosabb, és legérdekesebb része. A kivitelezők a központi egység applikációjának segítségével finomhangolják az eszközök együttes működését, hogy azok egy valódi ökoszisztémaként dolgozva kielégíthessék elvárásait. Ilyenkor alakítják ki a folyamatokat, amik otthonában bizonyos feltételek megtörténte esetén aktivizálódni fognak. Például, ha a földben elhelyezett érzékelő túl száraznak észleli a földet, akkor este beindítja az öntözőrendszert. De ilyen folyamat lehet az is, amikor a reggeli ébresztés során az ébresztőóra megszólalása után még mindig nem kelünk fel az ágyból, ezért otthonunk szépen lassan felemeli az árnyékolókat, hogy a nap besüssön a szobába.

Ha Ön is szeretne okos otthon tulajdonos lenni, vegye fel bátran csapatunkkal a kapcsolatot!