Az okos eszközök manapság igazán nagy vonzerővel rendelkeznek. Valószínűleg nincsen olyan ezermester, akinek még nem futott át a gondolatai közt, hogy szívesen letesztelne 1-1 ilyen terméket. Rengetegen rendelnek Kínából eszközöket az alacsonyabb költségek miatt, de abba nem gondolnak bele, hogy milyen hátrányok érhetik őket ezáltal. Tudja meg cikkünkből, hogy miért nem érdemes külföldi oldalakról, ismeretlen eladóktól rendelni okos eszközöket.

Az IoT térnyerése

Az IoT (Internet of Things), magyarul a Dolgok Internete, rohamos ütemben növekedik. Idén már elérte a 212 billiárd dollárnyi globális árbevételt, és ez az összeg csak emelkedni fog az idő haladtával. 2025-re az IoT szolgáltatásokkal foglalkozó cégek globális bevétele előreláthatólag el fogja érni a 299 billiárd dollárt. Ez azért nem kis összeg, főleg akkor, ha azt is figyelembe vesszük, hogy ez a technológia jelenleg még mindig gyerekcipőben jár, és konkrétan végtelen potenciál rejlik benne.

Ennek a kiemelkedő eredménynek az oka nem más, mint a tény, hogy ezek az intelligens eszközök alapjaiban képesek megváltoztatni mindennapjainkat. Már nem csak okos otthonok, de okos gyárak és okos városok is léteznek, melyek társadalmunkra, és életünk minden szegletére hatással vannak.

Otthonunk kényelme, az életminőségünk emelése, és a szabadidőnk mértékének növelése fontos szerepet játszik életünkben, ezért nem csoda, hogy egyre többen gondolkodnak el az intelligens eszközök használatán. Ráadásul egyszerű elérhetőségüknek köszönhetően hipp-hopp létrehozhatjuk a számunkra megfelelő okos rendszert.

Viszont az egyáltalán nem mindegy, hogy milyen hátterű cégtől, milyen országból, vagy milyen minősítésű gyártótól rendeljük ezeket a termékeket, hiszen egy-egy meggondolatlan internetes, külföldről való vásárlás akár felesleges kiadásokat és csalódást is okozhat. Nézzük meg, hogy milyen hátrányai vannak annak, ha külföldi oldalakról rendel, mint például a Wish, az eBay, vagy az Ali Expressz.

Milyen hátrányai vannak az intelligens eszközök külföldről való vásárlásának?

1. Lehetetlen, vagy drága garanciális javítás

okos eszköz szállításMivel nem tudhatjuk pontosan, hogy ki, vagy milyen cég áll a termék eladása mögött, abban sem lehetünk biztosak, hogy ha a vásárlás után segítségre van szükségünk, kapcsolatba léphetünk az eladóval. Sokszor tapasztaltuk már mi is azt, hogy a külföldi eladó teljesen eltűnik és elérhetetlenné válik a vásárlás lezárása után. Ha ilyen körülmények között romlik el az általunk rendelt intelligens eszköz, hoppon maradhatunk, vagy nagy nehezen keresnünk kell egy hazai szervizet, ahol esetleg foglalkoznak az adott márka javításával. Azt persze említenünk sem kell, hogy ilyenkor a szervízdíj akár az eredeti vételár többszöröse is lehet, és ilyen szituációban gyakran döntünk úgy, hogy akkor inkább hagyjuk az egészet, és rendelünk belőle egy újat. Bár ez nem egy hosszútávon fenntartható döntés.

Abban a ritka esetben, ha sikerül elérni az eladó céget vagy személyt, és hosszú levelezés után megállapodunk a javítási feltételekben, még mindig előttünk áll az egyik leggyakoribb probléma. Ilyen esetekben is a vásárlónak kell fedeznie a termék visszajuttatásának költségét, valamint sokszor még a javított eszköz hazaszállítását is. Ebben az esetben ugyanott vagyunk, mint a legelső példánál, hiszen a szállítási költség nagy eséllyel több, mint amennyit a termékért kifizettünk.

2. Érthetetlen használati utasítás

Biztosan már Ön is nem egyszer találkozott olyan használati utasítással, ami Google Translate-el lett lefordítva magyarra. Hiába korszerűsíti a cégóriás folyamatosan a fordítási algoritmusát, még mindig rengeteg stilisztikai, és nyelvtani hibával találkozhatunk az ehhez hasonló szövegekben. Nem is beszélve arról, hogy egy-egy félrefordítás esetén akár füstbe is mehet a teljes útmutató. Ilyenkor szoktak az ezermesterek a saját megérzéseikre és tudásukra hagyatkozni, ami az esetek legnagyobb részében jól sül el, de mindig vannak kivételek, amikor a technológia ki fog rajtunk.

3. Ahány eszköz, annyi mobil applikáció

Intelligens eszköz külföldi rendelése esetén talán a legnagyobb probléma az, hogy nem ismerjük az eszközök kompatibilitását. Ha szakember segítsége nélkül vásárlunk, könnyen belefuthatunk olyan helyzetekbe, hogy az általunk rendelt 2-3 eszköz nem képes egymással összehangoltan működni, ezért soha nem fogunk tudni velük egy komplex okos rendszert kialakítani. Mivel fogunk rendelkezni helyette? Olyan okos eszközökkel, amiket saját mobil applikációból tudunk irányítani, viszont mindegyik csupán egyéni vezérléssel kezelhető. Ezért kizárólag külön app-ban kontrollálhatjuk az okos csatlakozót, az okos égőt, vagy az okos kaputelefont, ami megannyi helyet elvesz telefonunkról, és nehézkessé teszi a házunk vezérlését. Márpedig egy igazi rendszernek nem így kellene kinéznie.

4. Elveszítjük a rendszerszemlélet előnyeit

intelligens otthon

Már többször is írtunk arról, hogy egy intelligens otthon attól lesz igazán okos, ha a készülékek együtt tudnak dolgozni úgy, mint egy

ökoszisztéma. Ha mindig egyesével, külön-külön oldalakról rendelgetjük a termékeket, akkor elveszítjük az okos rendszerek valódi értékét, a teljes automatizációt. Ha házunk eszközei csak egy-egy funkció szabályozására képesek, és arra is csak egyedi vezérlés által, soha nem fogjuk megtapasztalni azt a mérhetetlen kényelmet, amikor otthonunk szinte gondolatolvasó módjára teljesíti minden kívánságunkat a napi rutinunk függvényében, teljes beavatkozás nélkül.

Egy központi vezérlő egység által irányított intelligens rendszer leveszi a vállunkról az otthon fenntartásának terhét, ezáltal legjobb barátunkként kezelhetjük. Meglocsolja a virágokat, leengedi és felhúzza a redőnyt, felébreszt minket, kávét főz, kinyitja/bezárja az ajtót, elindítja a szellőztetést, a mosást, bezárja az ablakot ha esik az eső, egyedi kód alapján engedi be családtagjainkat. És ez a lista mg bőven nem merítette ki annak a felsorolását, hogy mikre alkalmazhatjuk intelligens rendszerünket.

Egyik ügyfelünk például az automatizáció helyett épületgépészeti rendszere megfigyelésére használja az érzékelőket, amiről egy összefoglalót is írtunk.

Nézzen szét webshopunkban!